Meggyfa metszése

A meggyfa metszése az egyik legfontosabb eleme az eredményes meggy termesztésének. A metszetlen fák kusza ágakat és hajtásokat hoznak, amelyek besűrűsödnek, így a fa terméshozama csökken. Ezen kívül a kártevők és a betegségek is hamarabb és nagyobb károkat tudnak okozni, mint egy jól kialakított ágrendszerű gyümölcsfán. Megfelelő metszéssel továbbá javíthatunk a megjelenésén, a kondícióján is. A gyümölcsfák nagy részénél alapszabály, hogy a metszés a fa nyugalmi állapotában – azaz tél végén – kell megtörténjen. A meggy, cseresznye esetében azonban a szüretelést követően is ritkíthatók az ágak.

Hogyan történjen a meggyfa metszése

A meggyfa visszavágását már az ültetéskor el kell végezni. Ekkor 2-3 vázágnak szánt vesszőt ki kell választani és azokat meg kell rövidíteni 2/3-ad részt a külső rügyre metszve. Ügyeljünk rá, hogy a vázágak csúcsát és a sudárvessző tetejét összekötő háromszög felső szöge 120° legyen. Valamint a leendő vázágak 45°-os szöget zárjanak be a törzzsel. Ha ennél kisebb a szög, akkor az ágak kitámasztásával vagy lekötözésével igazíthatunk rajta.

A koronaalakító metszés az első néhány évben mindenképpen ajánlott. Ilyenkor érdemes a vázágak helyzetét megvizsgálni, valamint a túl sűrűn növő vesszőket megritkítani. A ritkított, levegős koronát jobban át tudja járni a napfény. Ezáltal jobban fejlődnek a gyümölcsök, valamint édesebbek és zamatosabbak is lesznek, mint az árnyékban fejlődők. A meggy jellemzően az egy-, illetve a kétéves vesszőin hozza a termést. Ezért a fiatal hajtásokat ne vágjuk vissza, mert ezek lesznek a termővesszők.

A fenntartó metszés a csemete ötödik évétől történő metszés, mely során már arra törekszünk, hogy a vázágak ne növekedjenek felfelé tovább. Ezeket vissza kell vágni egy alacsonyabban kiágazó, kifelé mutató, vízszinteshez közelebbi szögben növő ágig. Ha idősebb fa esetében nyitott közepű koronaformát alakítanánk ki, akkor a vázágak felett elvágva egészben kivehető a sudár.

A tényleges metszés előtt az eszközök fertőtlenítése szükséges. Ezáltal megelőzve, hogy a különböző betegségek esetleges terjedését megelőzzük.

Amit mindenképpen el kell végezni:

  • Az elhalt, vagy száraz ágakat el kell távolítani.
  • A keresztben növő vagy sűrűn álló ágakat a törzsig, vezérágig vissza kell vágni.

A gyengén növekedő meggyfákat az első években kevésbé kell metszeni, inkább csak a vezetőágak megrövidítése szükséges ebben az esetben tavasszal. A továbbiakban is mértékkel metsszük, kora tavasszal visszavágással, nyáron gyérítéssel.

Meggyfa metszése idősebb korban

A gyümölcsfák esetében mindig igaz, hogy nemcsak a fiatal növényeket kell metszeni, hanem az időseket is, gyakorlatilag minden korban szükség van az alakításra. Ennek az az oka pedig az, hogy metszéssel határozható meg a fa jövőbeni alakja, valamint a gyenge hajtások is ezáltal szüntethetők meg. Az évek során szükséges a karbantartó metszés végzése, amivel a gyümölcsöt hozó és a vázat adó ágak egészségét lehet megőrizni.

A fiatalabb gyümölcsfáknak évente van szükségük metszésre, az öregebb fákat viszont elég két-három évente metszeni. A visszavágásokkal és az oldalágak nagyobb szögben történő alakítása szellősebbé teszi a fa szerkezetét. Ezáltal több napfény jut a korona belsejébe, így a fa hamarabb hoz gyümölcsöt, és a várható terméshozam is nagyobb lesz. A betegségek is jobban megelőzhetők a jól karbantartott, szellős fák esetén.

A szellősebb ágrendszer megkönnyíti továbbá a permetezést is, hiszen így akadály nélkül minden ághoz eljut. A sérült, a már letermett, öreg ágakat, hajtásokat is szükséges eltávolítani. A fa tövéből előtörő sarjhajtásokat, illetve a vázágakon megjelenő függőleges vízhajtásokat szintén el kell távolítani, ahogy megjelennek.

Meggyfa metszése Kosztka Ernővel – Fiskars metsző-iskola:

 

https://www.skil-szerszamok.hu/utasitasok-lepesenkent/gyumolcsfak-metszese.html

Vissza a kategória cikkeihez

error: Védett tartalom